Az
új fiú
Egyik nap sem lesz már izgalmasabb, ha állandóan suliba
kell járni. - erre gondoltam minden
reggel, mikor az iskolába igyekeztem.
Azért vélekedtem folyton így, mert tudtam, mi vár rám, ha belépek az
épületbe. Hiába nem jártam vele egy osztályba, majdnem minden szünetben megtalált. Kojima Seijinek
hívták az úriembert, akivel a múltban egyszer összejöttem egy nyári szünet
alkalmával alig egy hónapra, de semmi több. Azóta szabadulni sem tudok tőle és
ennek már 2 éve.
Az első óránk irodalom lett volna az osztályfőnökkel, de a kezdés rendhagyónak
tűnt.
- Gyerekek, ma kicsit eltérünk a szokott rutintól, ugyanis meglepetésem van a
számotokra. - állt ki a tanár úr a katedrára. - Ma egy új diákot köszönthetünk
az osztályunkban. Gyere csak be bátran! - invitálta a teremajtóban álló srácot,
aki az intésekre be is merészkedett a terembe. Az osztályon végigfutott egyfajta borzongás és a meglepett diákok összenéztek egymással. Az új osztálytársunk egy rendkívül magas, ezüst hajú, arany szemű fiú volt. A fekete egyenruhája rosszul volt összegombolva. Ajkai teltek voltak és meggypirosak, arcán halvány és magabiztos mosoly játszott, ádámcsutkája láthatóan kidudorodott. Szinte hallottam, ahogyan az osztálytársnőimnek egyszerre megdobban a szíve.
- Megtennéd, hogy bemutatkozol? - fordult az új fiú felé a sensei.
- Persze. - mondta karcos hangján. - A nevem Shirokawa Kazuma. Idén töltöttem a 17-et. A szüleim elváltak, ezért egyedül élek itt a suli miatt. Remélem, jól ki fogunk jönni.
Az osztály tapsolt.
- Remek. - mondta a tanár. - Fiam, mond csak, senki nem mondta neked, hogy az iskolában kötelező a fekete haj? A festés nem engedélyezett.
- Értem, de sajnos természetből fakadóan ilyen a hajszínem. A szünetben majd beszélek az igazgatóval.
- Rendben van. Akkor keressünk neked egy helyet. Kitayama-kun mellett akad is egy szabad pad. Most már a tiéd.
A srác bólintott, majd megindult az utolsó padsor felé, ahol én is voltam. Nem is csoda, hiszen mellém ültették le a szerencsétlent.
- Nos, akkor folytassuk az órát ott, ahol abbahagytuk. Kitayama-kun, megkérnélek, hogy segíts majd Shirokawa-kunnek felzárkózni és a szünetben vezesd körbe az iskolában.
- Rendben. - bólintottam, majd ismét a füzetemre néztem.
Az a srác ott mellettem, mintha lyukat akart volna égetni rajtam a pillantásával, végig engem bámult. Elég kínos volt és az osztálytársaim figyelmét is kiérdemeltem ennek hála. A lányok nem voltak túl boldogok.
Az óra 15. percében érkezett egy levél a padomra újdonsült és egyetlen szomszédomtól.
"Shirokawa Kazuma vagyok. Örülök, hogy melléd kerültem. Várom már, hogy körbenézzek a suliban. Elárulod a neved?"
Elfojtottam egy halvány mosolyt, majd válaszoltam és visszaadtam neki a cetlit.
"Kitayama Machikonak hívnak. Én is nagyon örülök. Elárulnád, hogy miért bámulsz?"
"Mert jól esik. (*_*) Érdekelne a jegyzeted."
"Vagy úgy. A szünetben odaadhatom."
"Az remek lenne, köszi. És a következő óránk mi lesz?"
"Matematika, de abból nem szoktam jegyzetet írni órán, mert folyton elalszom."
" Nem vagy egyedül. Majd aludhatunk együtt. Már alig várom."
Úr isten, ez a beszélgetés kezdett egyre bizarrabb lenni. Témát kellett váltanom.
"Mondd csak, valóban természetes a hajszíned?"
"Bizony. (^_~) Sokan furcsállják, de már megszoktam. A szemeimre is folyton tesznek megjegyzéseket, de az embernek tűrnie kell a negatív kritikát."
"Valóban nem mindennapi. Na, majd óra végén beszélünk, mikor körbevezetlek. Lesz időnk rá bőven."
Ezzel lezártnak tekintettem a beszélgetést és szerencsére ő is vette a lapot, mert nem kaptam már több papírüzenetet azon az órán.
Irodalom végén kicsengettek én pedig készen álltam arra, hogy körbevezessem a suliban.
